ismertető

Kérdések, válaszok az Alsóházról

Ismertető


Mi is az alsóház?

Egy olyan oldal, ahol felvethet másokat is érintő ügyeket, problémákat. Ha mások is fontosnak tartják az ügy megoldását, szavazhatnak rá. Minél több a szavazat, annál valószínűbb, hogy a döntéshozók elé kerülnek és megoldódnak az ügyek. Célja, hogy a felelős gondolkodású állampolgárok ingyenesen és szabályozott keretek között vethessenek fel közösségi kérdéseket, problémákat, tehessenek javaslatot indítvány formájában az ország vagy a közvetlen lakókörnyezetet érintő fontosabb kérdésekről, feladatokról, vagy éppen problémákról. 

Az alsóházban az egyéni véleményekből kiemeljük a közösségi álláspontokat, és törekszünk a tárgyilagosságra. Ezért nincs fórum, az ugyanis nehezen moderálható és még nehezebb kiszűrni a közös álláspontokat. Itt a hozzászólásokat állásfoglalás formájában lehet megtenni, amit további képviselők támogathatnak vagy elvethetnek. Minden ügyhöz a legnagyobb támogatottságú állásfoglalások sorolódnak előrébb, ezzel igyekszünk kiemelni a szélesebb érdekeket képviselő álláspontokat. A támogatás nélkül maradt állásfoglalásokat egyéni véleményként értékeljük és egy héten belül töröljük. Ezért az inditványozó érdeke, hogy minél több támogatót toborozzon. 

Kik a döntéshozók?

Bárki, akinek poziciója közügyek megoldását lehetővé teszi, parlamenti képviselőktol, társasházkezelőkön át, egészen egyes cégvezetőkig.

Milyen ügyekről van itt szó?

Országos vagy a közvetlen lakókörnyezetet érintő fontosabb kérdésekről, feladatokról, vagy éppen problémákról.

A portálon a következőket teheti:
- új ügyeket indíthat
- indítványához támogatókat szerezhet
- online statisztikát kérhet le
- az Önnek érdekes ügyekről státusz jelentést is kérhet, hogy naprakész legyen
- kereshet az archívumban
- megnézheti kik a döntéshozók az adott ügyben
- és még sok mást...


Célkituzéseink a portál kialakításánál

Legyen közösségi

Célunk, hogy az egyéni és egyénieskedő véleményekből kiemeljük a közösségi álláspontokat, és törekszünk a tárgyilagosságra. Ezért nincs fórum az alsóházban. Itt a hozzászólásokat állásfoglalás formájában lehet megtenni, amit további képviselők támogathatnak vagy elvethetnek. Minden ügyhöz a legnagyobb támogatottságú állásfoglalások sorolódnak előrébb, ezzel igyekszünk kiemelni a szélesebb érdekeket képviselő álláspontokat. A támogatás nélkül maradt állásfoglalásokat egyéni véleményként értékeljük és 48 órán belül töröljük. Ezért az inditványozó érdeke, hogy minél több támogatót toborozzon.

Legyen semleges

Kiemelt célunk, hogy a közösségi ügyeket ne pártpolitikai, vallási, etnikai vagy egyéb meggyozodés alapján ítéljék meg, ezért az indítványozó személye, az állásfoglalások beadványozói vagy bármilyen formájú támogatói nem jelennek meg az egyes ügyek oldalainál. Az ügyeket önmagukban és tárgyilagosan kell a képviselőknek megítélniük és annak támogatásáról vagy elvetésérol dönteniük.

Legyen folyamatos

Az ügyeket aktiv státuszuk alatt folyamatosan lehet támogatni vagy elvetni, a képviselőknek természetesen lehetőségük van ez idő alatt megváltoztatni véleményüket (azaz a leadott támogatás szintjét), de mindig csak az utolsó szavazatuk lesz érvényben. Az ügyenként egy képviselő egy szavazat elv érvényesül.

Legyen hiteles

Az alsóház elkötelezett célja, hogy az itt megjelenő ügyek, indítványok és az azokra leadott szavazatok hitelesek legyenek, ezért a regisztrálni csak érvényes adóazonosítóval rendelkező állampolgároknak lehet. Alapelv, hogy egy képviselő egy szavazat per ügy. Személyes adatokat nem kell a regisztrációnál megadni és a portálon a regisztrált képviselők adatai alapesetben nem elérhetõek. Ez alól kivétel, ha egy adott ügy kapcsán maga a képviselő rendelkezik adatainak kiadhatóságáról. A regisztráció és a portál használata teljesen ingyenes.

Legyen archivum

Az Alsohaz.hu-n minden indítvány, ügy visszakereshető, utólag ellenőrizhető. Számos feltétel szerint lehet ügyeket, indítványokat keresni: Szabad szöveges keresés, hely szerint, kategória szerint, felelős szerint, időintervallum szerint stb.

Legyen online statisztika

Az egyes indítványok támogatottságát minden regisztrált online nyomon követheti, az azokhoz kapcsolódó statisztikákat lekérheti. Az egyes statisztikák szabadon több formátumban is exportálhatóak. 

Legyen testre szabható

Az alsóházban lehetőség van zárt csoportok kialkítására is, ezzel lehetővé téve, hogy bizonyos ügyekhez csak meghatározott képviselők férjenek hozzá, vagy csak csoporton belüliek adhassanak le szavazatot. A zárt csoportú ügyek lehetnek nyilvánosak vagy teljesen zártak, utóbbi esetben kizárólag  a csoport tagjai érik el az adott ügyet, indítványt.

LEGYEN ÖN IS képviselő!

KÉPVISELJE ÁLLÁSPONTJÁT!